Mire jó egy GPS és egy Keycard együtt?
Vagy kérdezhetném azt is: hol lehet a legtöbbet síelni a lehető legkevesebb felvonózással?
Ahogy az már a twittekből kiderült, egyúttal a Flickr-ra feltöltött képeken is látszik: gyönyörű, napsütéses tiszta idő, illetve decemberhez, januárhoz mérten meglehetősen kellemes hőmérséklet jutott szerencséül Kelet-Tirolban, az évfordulón. Ez volt a szezonban az első és egyben a leghosszabb síelés is: 5 és még egy fél napot töltöttünk a pályákon.
Ami még velem volt ezúttal, az egy GPS-vel vevővel is felszerelt androidos készülék, a rajta futó Runtastic alkalmazással – egyfelől. Másfelől a síbérlet, egy elektronikus kártya formájában. Ennek segítségével nem csak a felvonókhoz vezető kapuk engednek át, hanem ezt a tényt rögzítik is. A Skiline névre hallgató portálon van lehetőség az adatok előhívására. A végeredmény pedig néhány érdekesség.
Kezdjük hát az írás elején feltett kérdéssel. Az adatokból kiderült, hogy a Großglockner-resort névre hallgató síterepen tettük meg az út legnagyobb részét sítalpakon. Különösen a legelső félnapon, amikor 13 órakor szálltunk be a kabinosba és a délutánt gyakorlatilag Matrei oldalán töltöttük. Ekkor a GPS-szel mért távolság 80 százaléka csúszás volt és csak a maradék 20 százalék telt a kötélpályákon. De a második nap már jócskán lemarad emögött, amikor többet időztünk a Kals felé néző lejtőkön. Ekkor inkább a többi síterephez hasonlítható adatokat mértem, ami azt jelenti, hogy a megtett út 55-60 százaléka jutott a pályákra.
Szintén érdekes megvizsgálni, hogy egy darab felvonózásra átlagosan hány kilométer síelés jut. E tekintetben is Kals-Matrei, vagyis a GG-resort végzett az élen, méghozzá mindkét napon szinte azonos adattal. A 110 kilométernyi terepen egy-egy felfelé vezető útért cserébe átlagosan 2,3 kilométert lehet lefelé csúszni. Jó teljesítményt nyújt még ebből a szempontból a vadonat új 6-os beülőssel gazdagodó Sillian-Hochpustertal terepe, ahol átlagosan 2 kilométer és 220 méter a jutalma minden egyes felvonózásnak.
A harmadik grafikon a sebességé. Ahogy azt előzetesként már egy korábbi hírben is írtam, leggyorsabban az egyik Kals-ban található pályán csúsztam. Adott helyen szükség is van a lendületre, hiszen ennek hiányában kevés esély van a következő dimbes-dombos szakaszon keresztül elérni a húzóliftet. Itt mértem hát a 65,77 km/h-ás csúcsot, s döntöttem el egyben, hogy beszerzek egy sisakot.
További adatokkal szolgál az alábbi, időrendi táblázat. A legnagyobb átlagsebességet a nulladik napnak számító délutánon értük el, hiszen ekkor harmadmagammal, több éve síelő barátaimmal róttuk a köröket. Alig marad le Sillian, ahol nem csak a nap végén csúsztam le egészen a parkolóig, hanem dél körül is beiktattam egy “talfahrt”-ot. Hasonló volt a helyzet St.Jakob terepén. A felfelé, illetve lefelé vezető kilométerek közötti különbségen is látszik: hol lehet a pályákon egészen völgyig jutni úgy, hogy ahhoz ne kelljen a nap végén a kabinosnál sorbaállni.
Felfelé mindenütt kabinos felvonóval lehet feljutni a sípályákhoz, így a GPS-t is minden esetben ezek felső állomásánál indítottam. Ha visszafelé is a felvonót kellett használni, akkor ugyanitt állítottam le, ha pedig volt lehetőség egészen a parkolóig csúszni, akkor értelemszerűen ott. A mért idő oszlopban található adatok is ezt jelzik, vagyis a hegyen töltött teljes időt.
Az idén a tervek szerint felkeresek még egy magyarországi síközpontot, így hasonló jelentés készülhet majd Mátraszentistvánról vagy Eplényről. Emellett pedig szinte biztos, hogy ez a szezon sem telik el mönichkircheni síelés nélkül – a GPS-t ott is bekapcsolom majd!
Hozzászóltak (2)
Flickr fotóalbum itt
Video St. Jakob-ról itt